A gazdagok törvénytisztelők?

Ma sokak számára súlyos nap volt. Nekem sem különben. Ma volt egy olyan arcátlan eset, hogy tényleg felment bennem egy pillanatra a pumpa. Még szerencse, hogy előbb történt, mit ahogy beértem, mert ha ott vagyok személyesen, ma már lehet nem lenne munkahelyem, és sanszos hogy lenne egy munkaügyi perem is. (ami még így is lehet, hogy lesz).

A sztori lényege, hogy ne érje a kollégákat sem felkészületlenül a dolog, és hogy tisztában legyenek a jogaikkal és kötelességeikkel, ezért egy héttel ezelőtt kb kinyomtattam az 1989 évi VII. törvényt (a sztrájkról szóló tv.) és kifüggesztettem a konyha faliújságjára.

Ma lejött George F. Hemingway "úr" hogy a fizetés helyett újabb extra munkákat sózzon a nyakunkba, és amikor meglátta a faliújságon a Magyar Köztársaság egyik hatályos, munkajoggal kapcsolatos törvényét, akkor magából kikelve letépte, a kukába dobta és ordítozott, hogy hogy mernek ide ilyesmit kitenni, és a konyhafőnök felelőssége, hogy még egyszer ilyen ne forduljon ilyen elő.

Magyarul és röviden, Hemingway "úr" tanúbizonyságát tette, hogy magasról szarik egyrészt a dolgozói jogaira, és emellett a Magyar Köztársaság törvényeire is, hiszen ezek szerint azt "kukába valónak" tartja. A bicska...mit bicska...a pallos kinyílt a zsebemben az ilyen méretű arcátlanság és cinizmus hallatán. Főleg azok után, amit le merészel írni nem rég a Népszavában....
...a Népszavában....a még egyetlen balosnak mondható napilapban egy olyan milliárdos merészeli a szájára (tollára) venni a "tisztesség" szót, aki nem fizeti két hónapja és egy hete a dolgozó JOGOSAN és megérdemeltem járó bérét!!!!!

Szemét egy világot élünk!

Csak gondoltam megosztom veletek ezt a durvaságot....

Halkan jegyzem meg, tegnapelőtt Massimo Morales, a Honvéd edzője is lemondott, ha esetleg valaki nem tudná....pontosan a rendezetlen körülményekre való tekintettel.

Szeresd a rablókapitalistát?

Ha én gazdag lennék, többen tisztelnének. Nem vagyok az. Dr. George F. Hemingway az. Ez az egyetlen tulajdonság általában elég szokott lenni ahhoz, hogy valakit bölcs emberként fogadjunk el ebben az országban. Igen, a rendszerváltás egyik nagy hozadéka, hogy a gazdag embert automatikusan bölcsnek, segítőkésznek és szociálisan érzékenynek gondoljuk. Miközben a világ nagyobbik részén a gazdagokat tortákkal dobálják, nálunk a legembertelenebb kapitalistákat is a nép egyszerű embereinek nagy-nagy szeretete veszi körbe. A minap munkások közt jártam, akiket a cégvezető hónapok óta nem fizetett ki. Picit morgolódtak, aztán szinte azonnal arról kezdtek beszélni, hogy jön az új tulajdonos, aki gazdag, bölcs és jószívű. Megold minden problémát és minden nagyon szép és jó lesz. Persze ez nem igaz. Mindig rosszabb kapitalista jön, aki a csontról az utolsó falat húsokat is lerágja, majd eltűnik. Ilyenek, hiénák, de ezt csak páran tudjuk. Még…

A magyar ember birkatürelmű. Tűri, hogy válogatott gazemberek élősködjenek rajtuk. Persze nem volt ez mindig így. A rendszerváltásnak nevezett valami idejében még tömegével ment az utcára, ha nagyon meg akarták szívatni. Persze megszívatták, de legalább a láncokat rázták a tömegek. Ma ott tartunk, hogy nyugati gazdasági lapnak az idehaza paternalista hőst játszó miniszterelnök azzal dicsekszik, hogy ő és elődei úgy hajtottak végre drasztikus megszorításokat, hogy a nép még csak fel sem emelte a hangját. Büszke a jól beidomított tömegekre.

Szóval valahogy így állunk. A miniszterelnök és a szociális értelemben jobboldali magyar parlamenti baloldal megszorítási versenyt játszik. Ezen verseny egyik szereplője konkrétan hülye, mert szinte perverz dühvel próbálta az országra kényszeríteni neoliberális dogmáit. Aztán amikor a nép elutasította a vizitdíjas hülyeséget, akkor felháborodott azon, hogy tömegek akarnak lógni az állami csöcsön. Persze mindeközben ez a hatalmi elit olyan képtelen dolgokat valósított meg, mint a kőröshegyi völgyhíd, ami szimbóluma a hülyeségnek és nagy kaliberű lopásnak vagy az újpesti híd, amit lényegében építési vállalkozókkal úgy építettek fel, hogy azok azért pénzt nem kaptak. A háziorvost heti rendszerességgel háborgatni merészelő nagymamát élősködőnek tekintették és nevezték azok, akik a közvagyont nem csupán zsebre vágták, hanem mindezt a legnagyobb pofátlansággal, más embereket becsapva tették meg. A megszorítási verseny másik szereplője a jobboldali demagóg csapat. Ők már ravaszabbak. Nem ostorozzák a népet a népnevelő baromságokkal. Sőt, azt mondják amit hallani akar. A neoliberális népneveléstől megcsömörlött népnek már az is nagy extra, hogy ilyet hallhat. Így tehát már az sem érdekli, hogy minden adomány mögött ott van egy komoly megszorító intézkedés. Negyven év munkaviszony után egy nő nyugdíjba mehet. Igen, ezzel semmi baj nincs, de a nagyságrendileg pár száz embert érintő kiadás ürügyén mindenkinek dobni 0,5 százalékot a nyugdíjjárulékán? Elfelejtettünk fejben számolni? Tapsolunk, majd fizetünk. Számumra érthetetetlen hülyeség.

Igen, itt van igaza Dr. George F. Hemingway úrnak. Ez a nép olyan, hogy sok mindent elvisel, csak okosan kell bánni az ostorral. Ez Orbán Viktornak jobban megy, mint bárki másnak. A kérdés csak az, hogy egy baloldali pártnak mi a célja? Elfogadjuk azt az alaptételt, hogy a nép összességében buta és csak manipulálni kell megtanulni? Baloldali pártnak lehet alapideológiájában jelen a maximális cinizmus és pragmatizmus? Az MSZP elmúlt néhány évét visszanézve azt mondhatjuk, hogy igen. Viszont ha megnézzük ezt a pályát, akkor zuhanórepülést látunk. Ez már óvatosságra kell intsen minket. Mert be kell látni, hogy a Fidesz és a Jobbik támogatottsága egyszerűen azért nőt, mert valamilyen választ adtak a szociális problémákra. Legtöbb esetben rosszat, de akkor is mondtak valamit. Az embereknek ezek a fél válaszok is elegendőek voltak.
Most már tudjuk, hogy mit tenne Dr. George F. Hemingway, ha szocialista lenne. Okosabban manipulálná a társadalmat. Valóban ez a csodaszer? Nem. A csodaszer az, hogy a baloldal el mer mozdulni a krónikus kispolgáriság talajáról és általános halandzsa helyett konkretizálja üzeneteit és célcsoportjait és nem mellesleg azt is megmondja, hogy kik azok, akiktől bizony el fog venni annak érdekében, hogy magasztos, de reális társadalmi céljait megvalósítsa.

Az elmúlt húsz esztendő legnagyobb baja, hogy az újraelosztás perverz módon zajlott. A javak a szegények irányából a gazdagokhoz vándoroltak és vándorolnak. Volt ebben piramisjáték, privatizáció, kárpótlás, lakásmaffia és mezei bűnözés is ezer más mellett. Az egyenlőtlenségi viszonyok, a torz társadalmi és gazdasági modell éppen ezért lett ilyen, mert vadkeleti viszonyok uralkodtak. A mi kapitalistáink nem a max weber-i protestáns etika szellemiségében cselekedtek, hanem sokkal inkább viselkedtek szpáhi hűbérúrként, azaz a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobb hasznot próbálták realizálni adott helyzetben. Az ilyen hozzáállás lényegében legalizálja a lopás bűntettét, főleg akkor, ha annak törvényi következményei nincsenek.

Dr. George F. Hemingway egy jó példa erre. Miközben cikkét olvasom, egy barátom az általa vezetett Honvéd Sportegyesületnél dolgozik. Immár második hónapja fizetés nélkül. A közmegbecsülésnek örvendő kapitalistánk éppen embereket és családokat éheztet és élvezi, hogy néhány tízezer forinttal többet sikerül kisajtolnia a gépezetből. Őt az nem érdekli, hogy mindez áldozatokkal jár. Olyannyira nem, hogy nyugodt szívvel leül számítógépén írogatni arról, hogy milyen a jó baloldal.
Nyugaton az ilyen alakok legalább szégyellik magukat…
Talán.

Kiskunfélegyháza, ne álljunk meg félúton!

Napos délelőtt, lassan kerekező nyugdíjasok a diszkontáruház előtt, amott elsuhan egy simson öreg melóssal nyergében.
A város szélén ipartelep. Vagy valami olyasmi. A kinti parkolóban néhány autó, egy olasz autón olasz zászló, éljen a Milán és Berlusconi, talán. A portáról álmosan szól ki a biztonsági őrnek álcázott portás. Zavarjuk, talán már elkezdte megnézni a zseblejátszón a harmadik dvd filmet is. Int, hogy mehetünk, kicsit zavartan ballagunk a kiscsoportban álló melósok irányába. Egyikőjük felénk lép, beszélgetni kezdünk, elkülönülve a többiektől. Ő az idegenvezető. Láthatóan van már gyakorlata abban, hogy megmutassa a gazdasági szörnyűséget, ami százakat temetett maga a dél-alföldi kisvárosban. Bezárt a gyár. Néhány hete. Végleg. Kikapcsolták az áramot, öltönyös emberek szaladgálnak és persze a melósok dühösek. Mert őket kegyetlenül megszívatták. Egy nagy játszma nagy vesztesei lettek ők.
Többségük évtizedek óta vasas. Belenőttek ebbe a gyárba. Láthatóan szívesen jönnek vissza ide megbeszélni a megbeszélendőket, nappal nekik itt a helyük.
Elszívunk pár cigit, beszélgetünk. Nehezedünk egyik lábunkról a másikra. Nézünk szomorú szemekkel, ismerkedünk a sztorival. Ezért jöttünk. Nem hoztunk semmit, de segíteni akarunk. Ahhoz viszont bele kell látni ebbe a mocsokba, ami az elmúlt években felhalmozódott itt.
Kicsit arrébb megyünk, mert ahogy a nap vánszorog, lassan ránk vetül a gyár árnyéka. Ennek a gyárnak az árnyékában borzongatóan hideg van októberben. Néhány hete olajoshordóban égett a tűz, ott melegedtek a sztrájkolók. Persze az sem biztos, hogy sztrájkolók voltak. Jogilag semmiképp nem biztos. Mit csináltak akkor? Felhívták a közvélemény figyelmét arra, hogy őket nagyon komolyan megszívatta valaki. Hónapokat dolgoztak ingyen. Nem Koreáért vagy Vietnámért, mint néhány évtizede, hanem valami kapitalista disznóért, akit még pofán sem tudnak vágni, mert a modern világ kapitalista disznói nem a szomszédban laknak, sőt az sem biztos, hogy léteznek egyáltalán. Helyettük van Szent Profit-előirányzat, ami durvábban nyomorít meg mindenkit, mint a legkegyetlenebb kapitalista disznó.

Persze ez csak a mellékszál. Maradjunk a gyárudvaron, ahol lassan körénk csoportosulnak a melósok és ömlesztve jön az info. Röpködnek a milliárdok, bonyolódik a sztori. Újabb cigik mélyre szívva, úgy talán jobban megértjük, hogy mi van. Aztán rájövünk, hogy minimum Nobel-díjat érdemel, aki mindezt átlátja és aztán el is meri mondani valakinek.

Mert mi a gáz? Az, hogy volt egy jól menő gyár és most nincs. Nem csak az átkosban volt jól menő gyár, hanem később is. Miért volt jól menő gyár? Mert egyben volt a technika és a humán tőke. A kapitalista ennek általában örülni szokott. Miért? Mert sok profitot tud kitermelni. Ez a gyár néhány éve még sok-sok milliárdot termelt. Tiszta hasznot. A mai kapitalista viszont nem szereti a relatív kevés profitot. Ma hülyének nézik azt a kapitalistát, akinek gyára van és melósokkal foglalkozik. Ma az okos kapitalista elitirodában csücsül és almás laptopon csapkodja az entert, csapásonként ezer dollárokat keresve valamely talán a valóságban nem is létező tőzsdén. Ha ügyes, annyit keres egy nap alatt, amennyit egy dél-alföldi gyár egy hónap alatt se termel meg.
Amikor a burzsujtrend ilyen, akkor a gyártulajdonos kapitalista is elgondolkozik azon, hogy mit csináljon. Szarakodjon szakszervezettel, adóhatósággal, könyvelőkkel vagy fogja meg a pénzét és kezdjen vele kaszinózni valamelyik tőzsdén? Erre talán még buzdítják is jól menő tanácsadók, akik néha még jegybankelnökké is kineveződnek olyan országokban, ahol menő dolog a magánosításnak, privatizációnak, közbeszerzési eljárásnak csúfolt lopkodás.

Nem biztos, hogy ez történt Kiskunfélegyházán. De az biztos, hogy tucatnyi milliárd hiányzik a rendszerből. Némi huzavona után az utolsó háromszázmilliós tételt is elvitte egy német megrendelő. A birkaként kezelt magyaroktól ez a huzavona is szokatlan volt. Legújabbkori történelmünkben a melósok először nem ijedtek meg a szekrény-jellegű emberektől, akik nem pakolni, hanem ijesztegetni jöttek a sztrájkolókat. Ami nem ment lent, azt megoldották fent. Elég volt ehhez egy közlemény, amiben a keménykedő szakszervezet budapesti központját nemzetközi perrel fenyegették meg. A magyar vasasok nem a német elvtársaikat keresték meg, hogy csináljanak balhét, nem a bundestagig vitték a keménykedő német multi ügyét, hanem meghunyászkodtak. Azonnal, egy fax miatt. Rémülten jelezték is a sztrájkolóknak, hogy eddig tartott a játék. Ettől helyben úgy megijedtek, hogy maguk pakolták meg a kamionokat. Legalább valami értelmeset csináltak addig is.

Most üres a gyár. Kettőszázhuszonkilenc ember várja a csodát. Városszerte mennek a pletykák arról, hogy ismeretlen beruházókkal zajlik a tárgyalás, akik a pár százmilliót érő licenceket, a lerobbant gépsorokat, a rogyadozó gyárcsarnokokat és a tizenkettőmilliárdnyi adóságot a hónuk alá vágják és mindent elindítanak, mint a régi szép időkben. A városka három parlamenti képviselője vezeti a hívők nagy-nagy gyülekezetét. Jó hinni a csodában, várni a fehér lovon bebaktató szőke kapitalistára, aki egyenként megöleli az összes melóst és egy nagy gombot megnyomva újra elindítja a gyárat.

Csóváljuk a fejünket, időnként elsuhan egy-egy luxusautó. A gyáron belül más gyáregységekhez tartozó főmuftik méregetnek minket bizalmatlanul. Talán már azt nézik, hogy kik azok a nagypofájú melósok, akiket semmiképp nem vesznek fel, még udvart söpörni se.

Szívunk egy mélyet a cigibe, barnaszofik és sodrottak rombolják a melósok szervezetét. Sokan azt mondták, hogy sok itt a Jobbikos, de ennek nem látni nyomát. Egy cigány melós is megáll közöttünk. Még az országban általános ugratások sincsenek. Egy közülük. Van összeesküvés-elmélet, hallunk is egy zsidó nagyvállalkozóról, mint korábbi tulajról, de senki se kezd zsidózni. Inkább román köröket emlegetnek, a securitátét, aminek érdeke gyengíteni Magyarországot. Hát, ebben se vagyok szakértő.

Képtelenül optimista emberek. Hónapok óta nincs pénz csak hitegetés és csodavárás. A sztrájk maga is egy nagy csoda volt. Persze a csodaváró hangulathoz kellettek az illetékes nagyemberek. Mert a balhé már 2009 őszén elindult, akkor jöttek az első külső követelések. Aztán apránként kiderült, hogy a csőd az csőd. Még az utolsó seprűnyélre is jelzálogot tettek. Szépen lefestett üres gépszekrényekre is rányomatták papíron a sokmilliós adósságot. A melósok látták, hogy jönnek az értékbecslők, látták, hogy miket vesznek lajstromba mint értéket, de nem szóltak. Kinek szóltak volna? Bács-Kiskun egy hagyományosan jól működő megye, ahol mindenféle gépezet jól meg van olajozva, az igazságszolgáltatás gépezete is. Kisemberben, egy melósban fel sem merül a gondolat, hogy itt az igazság valaha is zöld utat kap a mutyikkal terhelt hazugságok tengerén. Meg is ijedtek meg nem is. Korábban is láttak már okosságokat. Az egykori jobboldali nagyvállalkozó fővárosi taxicégénél is voltak már bejelentve alkalmazottként, azt is túlélték.
Aztán mégis jöttek a gondok. Tavaszra már nyilvánvalóvá vált, hogy nagy a baj. Elakadtak a fizetések, jöttek az újabb követelések, a korábbi rendelésekkel is akadt probléma bőven. Sokan ekkor leléptek, a többség maradt. Áprilisban azt gondolták, hogy jól tették. A távozóban lévő kormányzat még aláírt egy hitelgarancia alapot kétmilliárd forint értékben. Az indoklásban írtak minden szépet a cégről. A stratégiai fontosságról és hasonló politikai lózungokról. Aztán jött Orbán Viktor és valaki azt mondta, hogy ez a kormányzati váltó nem érvényes. A dolog logikája megvolt. A tizenmilliárd forintnyi adóssághegyen nem segít a kormányzati kétmilliárd. Húzták-halasztották a dolgot, mindeközben a melósok sok hónapnyi ingyenmeló után újabbakat vállaltak. Bár a kormányzati milliárdok úszni látszottak, de horizonton ott maradtak és vannak most is. Az új csodát az Alstom megrendelése jelentette. A dolgozók elhitték, hogy ez az utolsó nagyobb rendelés hoz annyi pénzt, hogy megkapják a fizetésüket. Gyűrték a melót becsülettel, korgó gyomorral. Az utolsó munkadarabokat szinte gyertyafény mellett rakták össze, mert a cég tartozása miatt a villanyt is kikapcsolták. Még akkor is mentek szorgalmasan melózni, amikor nem volt mit. Szakmunkások tisztogatták az árokpartot, ingyen, mert dolgozni azért kell, beléjük nevelték.

Aztán vártak, nem jött senki. Néhány nap múlva tűntek fel a kamionok. Akkor elpattant valami. Olyat tettek, amit a magánszférában még senki. Sztrájkot hirdettek és hátráltatni merték a készárú elszállítását. Tőlünk nyugatra felröppent volna a piros kakas is, melósok ezrei érkeztek volna a településre és cafatokra szedték volna a verőembereket. Itt vitatkoztak, morgolódtak, hallgatták az aggodalmaskodókat és csodavárókat és álltak a kamionok előtt. Fel merték hívni az ország figyelmét a problémájukra. A munkavállalók, azaz melósok többsége szolidaritást vállalt velük. Adományokat is kaptak, amiknek a kiosztása rendkívüli bonyodalmakat okozott, mert nem néhány tucat ember között osztották szét, hanem mindenkinek próbáltak juttatni. Így jelképes lett a komolynak tűnő segítség is. Elméletileg kapni fognak készpénzadományt is, de a legnehezebben az érkezik meg Kiskunfélegyházára. Ha meg is érkezik, a fejenként 2-3000 forintos adomány sovány segítség lesz azoknak, akiknél százezres nagyságrendben állnak a kifizetetlen csekkek, akiknél már a családi pótlék is eltűnik a bankoknál.

Merre van előre? Mi a jövőkép? A válasz nem egyszerű. Forszíroztuk a dolgozói tulajdont, mert a gyár tényleg egyetlen gombnyomással újra mehetne. Állami segédlettel igenis elindíthatóak a gépek, persze komoly gondot jelent, hogy a képzettebb munkaerő már lelécelt. Meósok, esztergályosok nem mernek maguk belevágni egy ilyen dologba.
Önmagukban kevés a hit, ezért is működik a csodavárás. Ha nem a titokzatos befektető, akkor személyesen Orbán Viktor fog megmentőként fellépni. Ezért bíznak abban, hogy böcsületes jobbos polgármestert válaszoltak maguknak. Egy sokdiplomás bölcsészembert, aki gazdaságilag minden bizonnyal nagyon hülye, de szépen el tudott beszélgetni az eléje éhes gyermekekkel járuló munkásküldöttekkel. Megható volt nézni a videót, aminek a végén tegeződve beszélt a melósokkal az egyébként totális gazdasági és szociális csődben lévő város első embere. Persze a választ ő sem tudja arra a kérdésre, hogy mit is lehet csinálni ebben a helyzetben, de mindent megtesz ettől függetlenül.

A kérdés persze jogos. Mit tehet Orbán Viktor? Azt, amit megtett a MAL esetében. A sarkára áll, ostorral a hitelezők közé csap, egy-két nagykaliberű gazdasági bűnözőt börtönbe zár, a 12 milliárdnyi hitelt elválasztja attól a gyártól, ami tokkal vonóval sem ér többet félmilliárdnál, kinevez ide is egy kormánybiztost és újra elindítja a termelést. Miért? Mert erre a cégre szükség van. Olyan erőművi kazánokat raknak itt össze, amire mindaddig szükség lesz, amíg lesz mit elégetni. Mivel csináltak már biomassza erőműhöz is kazánt, ezért azt sem lehet mondani, hogy csak korszerűtlen gáz-olaj-szén-fa tüzelésben gondolkodnának. Elméletileg megrendelés is van bőven, mert abban az árfekvésben tudtak mozogni még a milliárdos profitok idején is, ami nagyon tetszett a fejlett világnak. Ők fűtik Karlsruhe-t, bosnyák városokat és Törökországban is gyökeret tudtak verni.

Néhány hete, amikor a sztrájkolók dühösek voltak még azt is kiírták, hogy „itt az idő”. Sajnos a kormány nem vette a lapot, pedig megtehetné. Valamit tenni kell, mert most a bérgarancia-alap terhére ki fognak fizetni fejenként bruttó egymilliót, de ezt nem old meg semmit. A felszámolás során egyértelműen nem jut semmi a melósoknak, azaz bérüknek még a felét se fogják megkapni. Persze ennek is örülni fognak, de ezek az emberek szívük mélyén még abban reménykednek, hogy a csípős téli hajnalokon bringával tekernek a gyárba és ásítva munkába állnak a rozoga gépek mellett. Nekik ez a gyár nem csak profit, számukra ez az élet. Ez a hely a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a zökkenők ellenére a biztonság szigete volt a dél-alföldön. Miközben dübörgőt az új magyar kapitalizmus, itt úgy dolgozhattak, mint ahogy megszokták sok-sok korábbi évtized alatt. Most rájuk az a kegyetlen világ vár, amiben az ország nagyobbik része élni kénytelen. Teljes kiszolgáltatottság, napi szintű megalázás, kegyetlen robot aprópénzért.

Többségük azt sem tudja, hogy mi lesz. Idős szakik, akik soha nem csináltak mást, ehhez értenek. Mi lesz velük? Sávosan csökkenő munkanélküli segély? Egy darabig még az sem, mert a munkaügyi könyvelést végző cégnek is tartozik a csődbe ment vállalkozás, erre hivatkozva nem adják ki az alkalmazottak papírjait. Sokuknak lassan egy év elketyeget munkaviszony nélkül, mert csak papíron voltak bejelentve, a valóságban nem.

Mi lesz az álláskeresési támogatás elfogyta után? Az állam hivatalosan is patkányokká minősíti őket azzal, hogy RÁT (Rendelkezésre Állási Támogatás RAT, angolul patkány) kategóriába tarozónak osztja be őket. Havi 28.000 forint segély jellegű jövedelmet kaphatnak, ha addig a kormányzat ezt meg nem szűnteti, mert a segíjes ugyebár a néhány saroknyira lévő Hódmezővásárhelyen már ellenség, márpedig amit ott kimondanak azt kormányzati szinten is osztják. Ráadásul ez csak az anyagi része. Emberileg megjósolhatatlan katasztrófák fognak lezajlani. Az idáig önmagukat hasznosnak gondoló emberek fogják haszontalannak érezni életüket, a jövedelemnélküliség miatt gyakoribbak lesznek a családi konfliktusok, jönni fog a pia, a válások, a züllés és a mélyülő reménytelenség. Nem mindenkinél, de épp elég embernél ahhoz, hogy okunk legyen szentségelni és gyalázni ezt a rohadék rendszert, amelyben ilyen embertelen disznóságok következmények nélkül megtörténhetnek.

Kis foci, kis pénz

Írásom címének az ismert Puskás-mondás megfordítását választottam, mert hűen tükrözi mindazt, amiről értekezni szeretnék. Előrevetítem, hogy ez az ügy jelentőségében és méretében eltörpül a kiskunfélegyházi Ganz-Röck vállalatnál történtekkel, számomra mégis fajsúlyos, már csak a személyes érintettség okán is, és előre kérem, hogy az ebből fakadó esetleges elfogultságnak tűnő megjegyzéseimet nézzék el nekem, mivel nem lesznek azok. Minden felgyülemlő csalódottságom ellenére igyekszem tény- és tárgyszerű maradni.

A történet úgy fél éve kezdődött, amikor sikerült a szakmámban (szakács) elhelyezkednem a George Hemingway által tulajdonolt Kispest-Honvéd focicsapatának ifi akadémiáján, a Magyar Football Akadémián. A feladatom értelemzerűen a fiatal focisták étkeztetése . A teljes igazság része, hogy már a felvételnél közölték, hogy „előfordulhat, hogy a bérek kifizetése kicsit csúszik” és ennek tudatában vállaltam el a munkát. Az első teljes hónapban ebből már kaphattam is egy kis ízelítőt, ugyanis ekkor a szerződésben szereplő „legkésőbb minden hónap 10. napjáig” helyett mintegy két hetet késett a kifizetés. Egye fene, gondoltam, előfordulhat ilyen, végül is szó volt róla.

A nyár viszonylag zökkenőmentesen lezajlott - leszámítva azt a kis túlkapást, hogy a szabadság alatt is kb. egy hetet be kellett menni dolgozni, ugyanis egy finn vendégcsapat érkezett, és ezt a szabadság alatti pluszmunkát semmilyen módon nem számolták el. Ám az ősz ismét problémákkal terhes. Szeptemberi és az októberi fizetésünk ugyanis en bloc nem érkezett meg a számlánkra, és információim szerint az akadémia többi dolgozójának – udvarosok, edzők,stb – sem. A vezetőség leginkább hallgat, vagy olykor – általában két hetes periódusokban – ígérget. A dolgozókkal alig vagy csak szőrmentén tárgyalnak, és a szokásos fenyegetési technikát alkalmazva (ha nem tetszik, ki leszel rúgva/elmehetsz) félemlítik meg a dolgozókat és fordítják egymás ellen a pozícióval rendelkező és nem rendelkező alkalmazottakat. Már többször felvetettük a sztrájk, a munkabeszüntetés lehetőségét, de mindeddig – a fentebb említett szembefordítás hatására – a konyha vezetése sem mert semmilyen konkrét lépést tenni, hisz a konyhafőnök (is) félti az állását. Nyilvánvalóan kötelezték arra, hogy kordában tartsa az embereit. Jelenleg itt tartunk. Újabb ígéretek – olyanok is, hogy majd egyszerre fizetik ki a két hónapot – érkeztek, viszont semmi nem történik, a dolgozók tartalékai pedig elfogytak, közeledik a karácsonyi szezon, a remény pedig egyre kevesebb. Páran a kilépés határán állnak, mások munkaügyi per(ek) indításán gondolkodnak - sőt szóba került a csődeljárás kezdeményezése is -, illetve a sztrájk továbbra is téma, ám olyan „puhán” akarják ezt levezényelni, hogy szinte érezni sem lehet majd, s így semmi értelmét nem látom a dolognak.

Időközben kiderültek persze egyéb turpisságok is, miszerint az akadémia levonja, de nem fizeti be a magánnyugdíj-pénztári összegeket…. Sőt tőlem, aki már csak a koromnál fogva, de elvi okok miatt sem vagyok kötelező magánnyugdíj-pénztári tag, folyamatosan vonják ezt az összeget. Kinek és hová utalják? Kérdem én…
Egyéb szabálytalanságokba már bele sem merek gondolni, de ahol egy ilyen felbukkan, ahogyan a gombák nőnek, ott lesz még több is.

Ez jelen pillanatban az én kis személyes „szakszervezeti” harcom…Egyelőre kitartok, de kezdek tanácstalan lenni.